A városi „hippi”

Az utóbbi időben több olyan baráti beszélgetésbe is keveredtem, amelynek során az az érzésem támadt, amikor magamról meséltem, hogy nem vagyok normális, miközben én sokáig azt gondoltam magamról, hogy nálam átlagosabb személy nem is nagyon létezik. Férjemmel és két gyerekemmel egy városi házikóban élek, dolgozok, a szabadidőmet szeretem nyugisan, többnyire a természetben tölteni és másokkal leginkább nyugodt és kedves vagyok – semmi extra. Ahogy a nagy bölcsesség hangzott a Brian élete c. remekműben: tudom, hogy „mi mind egyéniségek vagyunk (…) mi mind különbözőek vagyunk.” – „Én nem!”.

Szóval az ismerőseim olyan kifejezéseket használtak – nem feltétlenül közvetlenül rám, de igazából engem is beleértve -, hogy elvont, flúgos, alternatív, hippi és nerd (talán „kockafejűnek” fordítható). Jobb esetben a testbeszédük csodálkozó érdeklődést mutatott, rosszabb esetben gyanakvó vagy „na ez is hülye” pillantásokat kaptam. Elkezdtem tehát kicsit gondolkodni, hogy miből is fakadhat ez…

Mert ahogy én látom magamat, nem vagyok hippisen lázadó típus, sajnos inkább csak a magamban vagy közvetlen környezetemben morgás a legtöbb, amit a nem-tetszik témák kapcsán ki tudok hozni magamból, bár teszek a mindennapokban olyan dolgokat, amikben hiszek, és amik a nem-tetszik témák ellen hatnak.

Enyhén introvertáltként nem keresem aktívan mások figyelmét (éppen ezért is írok blogot, és nem videókat készítek), de szívesen elmondom a véleményemet a számomra fontos témákban egy-egy társasági beszélgetés során. Nem vagyok az a hirtelen döntős, és ami a szívemen, az a számon típus, szeretem végigfuttatni a lehetőségeket az agyamban, mielőtt lépéseket teszek.

Nem kérkedek azzal, amink van, de büszke vagyok rá és hálás azért, amit elértünk, miközben minden nap teszek azért, hogy fenn is maradjon.

Ezek mellett pedig van egy elég kiforrott értékrendem, amelyben fontos szerepet kap a család, biztonság és a természet, és a döntéseim és cselekedeteim nagy részét ezek vezénylik. Törekszem arra, hogy a családom élete minél szebb legyen a mindennapokban, és hosszútávon is jó életük lehessen, miközben igyekszem a saját környezetemre is pozitív hatással lenni.

Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassam, szerintem szükség van arra, hogy:

• szorosabb kapcsolatot ápoljunk a természettel, mert ez az életünk alapja,
• erős (kis)közösségeket alakítsunk, amik megtartanak és együttes erővel törekednek egy élhetőbb világ kialakítására,
• és felülvizsgáljunk az életünket domináló értékrendeket, szocializációnkat (pl. „a több az jobb” elv és hatalom fókusz helyett együttműködés és értékteremtés), hogy a fenti két pont megvalósulhasson.

Amikor tehát arról mesélek másoknak, hogy éppen mikkel foglalkozom, valószínűleg a harmadik pont kapcsán miatt néznek rám furcsán.

Tudom, hogy kisebbségben vagyok ezzel, de nekem természetes és jó, hogy:

• nem nézek tévét, mert idegbajt kapok a reklámoktól, a depresszióba taszító híradóktól és a kritikán aluli színvonalú műsoroktól, és más módon is képben tudok maradni a világ fontos dolgairól;
• a gyerekeket (ovis és kisiskolás) is igyekszem távol tartani a képernyőktől, mert tapasztaltam, hogy rájuk ez még rosszabb hatással van (pl. baromi sok hiszti az elvonási tünet), és amúgy is minden mással jól eljátszanak, ha hagyunk nekik teret feltalálni magukat;
• kevés húst eszünk, mert ezzel is tehermentesítjük a környezetünket és a saját szervezetünket;
• hipnoszülés módszer alkalmazásával, lelkileg nyugodtan (és relatív könnyen) szültem meg a babáimat, mert fontos volt számomra, hogy a születés minden családtag számára szép élmény legyen;
• a városi kertünkben csak egészen kis részen és csak ritkán nyírt fű (jellegű sok „gaz”) van, a többi részét mások szerint „össze-vissza dzsungelesen”, szerintünk pedig a permakultúra alapelvei alapján igyekszünk beültetni;
• (második) autó helyett teherbiciklit vettünk és ezzel hordtuk inkább a gyerekeket oviba;
• nem hagyományos vezetőképzésen veszek részt, hanem a támogató, építő, megtartó és fejlesztő irányú női / anyai készségeimet fejlesztem egy természetközeli képzésen hasonlóan gondolkodó nőkkel egymást támogatva (lásd: Mother Nature szervezet munkásságát);  
• nyáron a szabadságunkat inkább a természetben, egyszerűbb szállásokon töltjük, nem extra hotelekben, mert az utóbbit is kipróbáltuk, és azt tapasztaltuk, hogy túl sok volt a gyerekeknek is – jobban ki tudunk kapcsolni a nyugodtabb, „lassabb”, szabadabb környezetben, amiben meg tudjuk hallani a saját gondolatainkat és igényeinket és nem üldöz a sok program lehetőség;
• nem a folyamatosan romló minőségű, teljesítmény-fókuszú és mind a gyerek, tanár és szülő számára stresszes (állami) iskolába viszem a gyerkőceimet, hanem egy az egyén készségeinek kibontakoztatását támogató, az iskolai közösséget építő és a természettel való kapcsolatot erősítő intézményt választok (mi Waldorf intézménybe járatjuk őket, de számos más kiváló minőségű alternatív iskola létezik, amiket szintén nagyra becsülök);
• a mindennapos munkám mellett fordítok időt és energiát az ovis és iskolai fenntartási és fejlesztési feladatokra (pl. takarítás, festés, kertészkedés), mert fontos számomra, hogy a gyerekek szép környezetben töltsék a mindennapokat, és ezzel a gyerekek is természetesnek élik a közösségért tett munkát;
• oké, azért fantasyt is olvasok és éppen horgolni tanulok, de mire idáig eljutunk, addigra már gondolom ezen senki nem akad fenn. 🙂

Szóval én nem gondolom magam sem hippinek, nerd-nek vagy elvontnak, hiszen sokan vannak olyanok, akik nálam is sokkal fenntarthatóbb, tudatosabb életet élnek, ezért nem is érzem azt, hogy eleget teszek ezen a területen, bár törekszem a folyamatos fejlődésre. Egyúttal elismerem, hogy nem követem az átlag életet – ha egyáltalán létezik ilyen. Tudatosan, az értékrendünk alapján választjuk meg a családommal a saját utunkat, ami hol jól sül el, hol nem, de legalább a hibáinkból is tudatosan építkezünk tovább. Szerencsére a férjem sem konzervatív típus, így aztán a „furcsaság” átjárja az egész családot. De én ezt nem bánom, egyre magabiztosabban és lazábban tudjuk képviselni, hogy mi másképp gondolkodunk – sőt, igyekszünk másokat is megihletni, hogy a szerintünk szebb jövőt segítő dolgokat minél többen csináljuk.

Milyen jó is lenne egy olyan világban élni, ami elfogadó és nyitott a másféle gondolkodásra és az újító, fejlesztő szándékú szemléletet a bátorság és nem a hülyeség jelének tekintenénk. Ahol minél többen felismernék, hogy együtt, egymást támogatva könnyebb, mint a másik ellen folyamatosan küzdeni és azt lenyomni. És ahol értékként tekintenénk a minket körülvevő természeti kincsekre és megtanulnánk azt a magunk lehetőségeihez képest védeni és ápolni.

És bár egyre többen beszélnek és tesznek ezekért, vannak nagyobb aktivista szervezetek, sajnos ezek együtt még nem érték el a kritikus tömeget, azt a pontot (tipping point), amikor már a „fura, de jó” lesz a trendi, a fenntartható a menő és a közösségi szemlélet a divatos.

Addig is szerintem a helyi, kreatív kezdeményezések azok, amik segíthetnek abban, hogy lépésről-lépésre, mindig egy-két újabb személyt elérve megszülessen az emberekben az elhatározás, hogy együtt tenni a jövőnkért fontos és igazán vagány.

Egyik kedvenc ilyen kezdeményezésem, amit nagyon kedves ismerősöm Nagy Annamária hozott létre, az Anna’s Treasures Transit Shop (szabad fordításban Anna Kincseinek Átadó Boltja). Anna egy irtó jófej, klassz csaj híresen jó ízléssel megáldva, és sokáig halmozta fel a jellegzetes ruhadarabjait és cipőit. Nemrég azonban úgy döntött, hogy a hatalmas készleteket megrostálja és azokat egy Facebook csoporton keresztül eladja (eleinte ismerősöknek, majd az érdeklődők száma gyorsan nőtt), és az így keletkezett bevételt pedig jótékony célra ajánlja fel egy-egy választott non-profit szervezetnek. Az ötlet és megvalósítás olyan jól sikerült, hogy a saját gyermekein kívül immár több másik korábbi vevő is beszállt a ruhát felajánlók sorába, és így kialakult egy lelkes női kör, ahol a már nem használt ruhák boldog új tulajhoz kerülnek, miközben rendszeresen gyűlik jótékony célra a pénz. Szupermenő! 🙂  

A másik nagy kedvencem már kicsit nagyobb szervezet, a Hősök Tere program. Mottójuk: „Egy olyan világban szeretnénk élni, amelyben merünk kiállni és tenni másokért, a jó ügyekért, ahol az együttérzés, összefogás és a társadalmi felelősségvállalás az elfogadott norma.” (forrás: https://hosoktere.org/ ) Egyik alapítója, Zimbardo professzor, szociálpszichológus, akinek a munkássága már az egyetemen is felkeltette az érdeklődésemet, de igazán a Hősök Tere kezdeményezéssel lopta be magát a szívembe. Ennek a programnak a célja, hogy ösztönözze a mindennapok emberét hétköznapi hőssé válni. A programjaikon olyan képességeket lehet elsajátítani, aminek segítségével pozitív hatással lehetünk a világra – kizökkent a tehetetlenség érzéséből és valódi gyakorlati tudást ad ahhoz, hogy aktív cselekvőkké válhassunk. Érdemes barangolni a honlapjukon és megismerkedni az egyes képzési lehetőségekkel, pl. az ingyenes Szülőszervíz podcast sorozattal is, amik a gyereknevelés egy-két kulcskérdése kapcsán adhatnak hasznos ötleteket.

És végül egy városi lakónak talán kicsit furának tűnő kezdeményezést is említenék: a Gyüttment Fesztivált. Utóbbi években Gyüttment Találkozóként működik Budapesthez közel augusztus végén, ahol pár nap csak arról szól, hogy kapcsolódjunk, ötleteljünk közösen, segítsük egymást abban, hogy létrehozunk egy „környezettudatos, ökológiai szemléletű Új Élet”-et, megteremtsük „egy szabadabb, lassabb, értékesebb élet körvonalait” (idézetek a www.gyuttmentfesztival.hu oldalról). Nekem igazán felszabadító érzés volt a természet lágy ölén, hasonlóan nyitott gondolkodású, elfogadó, aktívan tudatosabb utat kereső személyek társasága, ahol a gyerekek éppen olyan felszabadultak lehetnek és kapcsolódhatnak ezzel az értékrenddel, mint a felnőttek. Szerintem nagyon érdemes ebbe egy-egy napra belekóstolni, megismerni egy kicsit más világot, mielőtt azt gondolnánk, hogy ez biztos nem nekünk való. Ha valami, az itt elhangzott rengeteg tudás, tapasztalat, előre vivő gondolkodás az, ami segíthet kapaszkodót és reményt adni a mindennapokra – legyen az bármilyen városi vagy vidéki közeg -, hogy a gyermekeinknek is lehet még ezen a Földön szép jövője. Gyertek el a legközelebbi alkalomra, engedjétek magatokat megihletni a közösség teremtő ereje által.

És még biztos számos olyan kezdeményezés van, amit itt fel lehetne sorolni, amihez érdemes csatlakozni. Abban biztos vagyok, hogy mindenki meg tudja találni azt a területet, amiben igazán szívből tud tenni azért, hogy az élet ezen a bolygón jobb legyen egy kicsit.

Neked mik a még nem (annyira) menő, de klassz tevékenységeid, amitől kicsit jobb lehet a világ?

Írd meg hozzászólásban!

Share on Facebook

Tweet

Follow us